Online verseny

Eyeliner online verseny

15000 Ft Bruttó

Eyeliner online verseny

Nevezési szintek- élő verseny

Master

Maximum 2 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva.

Professional

Maximum 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Vagy ha már master szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el.

Expert

Több mint 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Ha már professional szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el, továbbá abban az esetben, ha szakoktató vagy. Csak élő versenyek eredményeit vesszük figyelembe.

Fontos Információk!

  • Kizárólag név és logo mentes fotókat fogadunk el.
  • Fotókidolgozás- retusálás nem megengedett.
  • Márkajelzés, információ juttatás bármely zsűritag részére azonnali kizárással jár.
  • Minőségi, éles fotókat fogadunk csak el, ellenkező esetben emailben jelentkezünk, amely után lehetőséged van új képek beküldésére. Ha ez nem történik meg, akkor a meglévőket töltjük fel a zsűri tagoknak. Nekik azonban jogukban áll elállni az értékeléstől.
  • A részvétel kizárólag olyan munka beküldésével lehetséges, amely még nem jelent meg sehol és nem vettél vele részt más versenyen. Kivétel, ha a két verseny egyidőben zajlik. Ellenkező esetben kizárással jár.
  • Maximum beküldhető fotó és video mennyiség a megadott paraméterek alapján: 7. Minimum darabszám: 5.
  • Mellékletben vagy a beküldött képen szerepelnie kell a használt vastagságnak és ívnek.
  • Minden résztvevő annyi kategóriában vehet részt amennyiben szeretne, akár több munkával is.

Milyen fotókat kell beküldeni a Eyeliner online versenyre?

Mi a legfontosabb? Közeli felvételek, kellő megvilágításban és természetesen éles részletes munkafotó legyen.
  1. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  2. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  3. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  4. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  5. Egyik oldalról közeli felvétel, áttekinthető legyen a szemhéjtól való távolság, frame vonal és a ragasztási felület. ( Javasolt az orr és száj vonalából fotózni kifelé a fül irányába.
  6. Izolált tincs fotó szemalátét fölött fotózva.

Meddig és hova kell küldeni a képeket- Eyeliner online verseny?

info@lashagora.hu email címre, a képeket mellékletben, beküldési határidő: 2022. 10. 25.

Eredményhirdetés élőben: 2022. 10. 30. este 21:00. Minden résztvevőnk oklevelet kap, továbbá a győztesek és külön díjazottak pedig szponzorainknak köszönhetően csodaszép, értékes és hasznos ajándékcsomagokat kapnak az oklevélen felül és természetesen egy csodaszép serleget! :)

Klasszikus műszempilla hosszabbítás online 1 D

15000 Ft Bruttó

Klasszikus műszempilla hosszabbítás online 1 D

Nevezési szintek - élő verseny

Master

Maximum 2 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva.

Professional

Maximum 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Vagy ha már master szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el.

Expert

Több mint 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Ha már professional szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el, továbbá abban az esetben, ha szakoktató vagy. Csak élő versenyek eredményeit vesszük figyelembe.

Fontos Információk!

  • Kizárólag név és logo mentes fotókat fogadunk el.
  • Fotókidolgozás- retusálás nem megengedett.
  • Márkajelzés, információ juttatás bármely zsűritag részére azonnali kizárással jár.
  • Minőségi, éles fotókat fogadunk csak el, ellenkező esetben emailben jelentkezünk, amely után lehetőséged van új képek beküldésére. Ha ez nem történik meg, akkor a meglévőket töltjük fel a zsűri tagoknak. Nekik azonban jogukban áll elállni az értékeléstől.
  • A részvétel kizárólag olyan munka beküldésével lehetséges, amely még nem jelent meg sehol és nem vettél vele részt más versenyen. Kivétel, ha a két verseny egyidőben zajlik. Ellenkező esetben kizárással jár.
  • Maximum beküldhető fotó és video mennyiség a megadott paraméterek alapján: 7. Minimum darabszám: 5.
  • Mellékletben vagy a beküldött képen szerepelnie kell a használt vastagságnak és ívnek.
  • Minden résztvevő annyi kategóriában vehet részt amennyiben szeretne, akár több munkával is.

Milyen fotókat kell beküldeni a Klasszikus műszempilla hosszabbítás online 1 D kategóriába?

Mi a legfontosabb? Közeli felvételek, kellő megvilágításban és természetesen éles részletes munkafotó legyen.
  1. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  2. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  3. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  4. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  5. Egyik oldalról közeli felvétel, áttekinthető legyen a szemhéjtól való távolság, frame vonal és a ragasztási felület. ( Javasolt az orr és száj vonalából fotózni kifelé a fül irányába.
  6. Izolált applikált műszempilla fotó szemalátét fölött fotózva.

Meddig és hova kell küldeni a képeket- Klasszikus műszempilla hosszabbítás online 1 D

info@lashagora.hu email címre, a képeket mellékletben, beküldési határidő: 2022. 10. 25.

Eredményhirdetés élőben: 2022. 10. 30. este 21:00. Minden résztvevőnk oklevelet kap, továbbá a győztesek és külön díjazottak pedig szponzorainknak köszönhetően csodaszép, értékes és hasznos ajándékcsomagokat kapnak az oklevélen felül és természetesen egy csodaszép serleget! :) Láttad már ezt? Konferencia belépő, Light Volume 3-4D élő verseny.

LashArt

15000 Ft Bruttó

LashArt online verseny - Halloween - The Nightmare Before Christmas (Karácsonyi Lidércnyomás)

A 2022-es LashAgora LashART témája a világsikerű The Nightmare Before Christmas / Karácsonyi Lidércnyomás című film, melyből bárki bármilyen témát kiragadhat. Sokak számára talán első látásra egy picit elrugaszkodott terület lehet, de olyan témát kerestünk amihez mindenkinek oda kell tennie magát, nem csak a szempilla építésében, de a téma megvalósításában is. A film wikipédia oldala: Wikipedia LINK Youtube link film főcímdalához: Youtube LINK És az örök kérdés ... miért pont ez? :) - Nem akartunk sablonos témát. Olyan területről szerettünk volna eredményeket látni, amihez valóban meg kell mozgassa mindenki a saját fantáziáját, Halloween / Mindenszentek közelségében is megállja a helyét és nem ad azonnal mindenkinek a kezébe könnyen megvalósítható ötleteket. Így esett a választásunk idén a The Nightmare Before Christmas / Karácsonyi Lidércnyomás -ra. :)  

Fontos Információk!

  • Kizárólag név és logo mentes fotókat fogadunk el.
  • Fotókidolgozás- retusálás nem megengedett, csak és kizárólag 1 fotó a kivétel: Szabadon választott projekt munka.
  • Márkajelzés, információ juttatás bármely zsűritag részére azonnali kizárással jár.
  • Minőségi, éles fotókat fogadunk csak el, ellenkező esetben emailben jelentkezünk, amely után lehetőséged van új képek beküldésére. Ha ez nem történik meg, akkor a meglévőket töltjük fel a zsűri tagoknak.
  • A Zsűrinek jogában áll elállni a képek értékelésétől az alábbi esetekben:
    • A kép minősége nem megfelelő
    • A kép témája eltér a kijelölt témától
    • A kép tartalma értékelhetetlen
  • A részvétel kizárólag olyan munka beküldésével lehetséges, amely még nem jelent meg sehol és nem vettél vele részt más versenyen. Kivétel, ha a két verseny egyidőben zajlik. Ellenkező esetben a beküldött fotót nem áll módunkban elfogadni.
  • Maximum beküldhető fotó és video mennyiség a megadott paraméterek alapján: maximum 7 db, minimum darabszám: 5 db.
  • Mellékletben vagy a beküldött képen szerepelnie kell a használt szempilla vastagságnak és ívnek.
  • Minden résztvevő annyi kategóriában vehet részt amennyiben szeretne, akár több munkával is.

Milyen formátumban fogadjuk el a beküldött fotókat

  • Kizárólag .JPG formátum használható
  • Maximális dimenzionális méret 2560x1440 pixel
  • A fotókat kizárólag az info@lashagora.hu címre beküldve fogadjuk el, a tárgy mezőbe kérjük feltüntetni a versenyző nevét
  • Nem áll módunkban linkekről letölteni a képeket

Milyen fotókat kell beküldeni a LashArt versenyre?

Mi a legfontosabb? Közeli felvételek, kellő megvilágításban és természetesen éles részletes munkafotó legyen.
  1. Előtte fotó, egész arc fotó is lehet.
  2. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel
  3. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel
  4. Egyik oldalról közeli felvétel, áttekinthető legyen a szemhéjtól való távolság, frame vonal és a ragasztási felület.
  5. Teljes test fotó, ahol a kosztüm, smink, haj és minden részlet látható. Több fotó is érkezhet.
  6. Szabadon választott projekt munka!

Meddig és hova kell küldeni a képeket?

info@lashagora.hu email címre, a képeket mellékletben, beküldési határidő: 2022. 10. 25.

Fontos tippek:

Mivel LashART versenyről van szó, így mindent figyelembe fogunk venni. Fordítsatok nagy hangsúlyt a modelletek szempilláira, legyen kellően színes és díszes- alul és felül egyaránt! Nincsenek határok! Továbbá a smink kreáció, arcon és szabad területeken, haj, díszítő elemek, kosztüm- adott esetben- és természetesen az összkép. Nincsenek határok! :) A fotó minőségén is rengeteg múlik, megfelelő és alapos megvilágítás mellett készüljenek el a képek. Legyen szó mobil telefonról vagy profi fényképezőgépről. Továbbá egy rövid leírást is mellékelhetsz arról, hogy mi vezérelt téged, mi volt a Te elképzelésed és hogyan élted meg ezt a kemény projekt munkát! Sok sikert kívánunk minden résztvevőnek! :)

Műszempilla hosszabbítás online 2 D

15000 Ft Bruttó

Műszempilla hosszabbítás online 2 D

Nevezési szintek - élő verseny

Master

Maximum 2 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva.

Professional

Maximum 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Vagy ha már master szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el.

Expert

Több mint 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Ha már professional szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el, továbbá abban az esetben, ha szakoktató vagy. Csak élő versenyek eredményeit vesszük figyelembe.

Fontos Információk!

  • Kizárólag név és logo mentes fotókat fogadunk el.
  • Fotókidolgozás- retusálás nem megengedett.
  • Márkajelzés, információ juttatás bármely zsűritag részére azonnali kizárással jár.
  • Minőségi, éles fotókat fogadunk csak el, ellenkező esetben emailben jelentkezünk, amely után lehetőséged van új képek beküldésére. Ha ez nem történik meg, akkor a meglévőket töltjük fel a zsűri tagoknak. Nekik azonban jogukban áll elállni az értékeléstől.
  • A részvétel kizárólag olyan munka beküldésével lehetséges, amely még nem jelent meg sehol és nem vettél vele részt más versenyen. Kivétel, ha a két verseny egyidőben zajlik. Ellenkező esetben kizárással jár.
  • Maximum beküldhető fotó és video mennyiség a megadott paraméterek alapján: 7. Minimum darabszám: 5.
  • Mellékletben vagy a beküldött képen szerepelnie kell a használt vastagságnak és ívnek.
  • Minden résztvevő annyi kategóriában vehet részt amennyiben szeretne, akár több munkával is.

Milyen fotókat kell beküldeni a Műszempilla hosszabbítás online 2 D kategóriába?

Mi a legfontosabb? Közeli felvételek, kellő megvilágításban és természetesen éles részletes munkafotó legyen.
  1. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  2. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  3. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  4. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  5. Egyik oldalról közeli felvétel, áttekinthető legyen a szemhéjtól való távolság, frame vonal és a ragasztási felület. ( Javasolt az orr és száj vonalából fotózni kifelé a fül irányába.
  6. Izolált tincs fotó szemalátét fölött fotózva.

Meddig és hova kell küldeni a képeket- Műszempilla hosszabbítás online 2 D

info@lashagora.hu email címre, a képeket mellékletben, beküldési határidő: 2022. 10. 25.

Eredményhirdetés élőben: 2022. 10. 30. este 21:00. Minden résztvevőnk oklevelet kap, továbbá a győztesek és külön díjazottak pedig szponzorainknak köszönhetően csodaszép, értékes és hasznos ajándékcsomagokat kapnak az oklevélen felül és természetesen egy csodaszép serleget! :)

Műszempilla hosszabbítás online 3-5 D

15000 Ft Bruttó

Műszempilla hosszabbítás online 3-5 D

Nevezési szintek - élő verseny

Master

Maximum 2 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva.

Professional

Maximum 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Vagy ha már master szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el.

Expert

Több mint 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Ha már professional szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el, továbbá abban az esetben, ha szakoktató vagy. Csak élő versenyek eredményeit vesszük figyelembe.

Fontos Információk!

  • Kizárólag név és logo mentes fotókat fogadunk el.
  • Fotókidolgozás- retusálás nem megengedett.
  • Márkajelzés, információ juttatás bármely zsűritag részére azonnali kizárással jár.
  • Minőségi, éles fotókat fogadunk csak el, ellenkező esetben emailben jelentkezünk, amely után lehetőséged van új képek beküldésére. Ha ez nem történik meg, akkor a meglévőket töltjük fel a zsűri tagoknak. Nekik azonban jogukban áll elállni az értékeléstől.
  • A részvétel kizárólag olyan munka beküldésével lehetséges, amely még nem jelent meg sehol és nem vettél vele részt más versenyen. Kivétel, ha a két verseny egyidőben zajlik. Ellenkező esetben kizárással jár.
  • Maximum beküldhető fotó és video mennyiség a megadott paraméterek alapján: 7. Minimum darabszám: 5.
  • Mellékletben vagy a beküldött képen szerepelnie kell a használt vastagságnak és ívnek.
  • Minden résztvevő annyi kategóriában vehet részt amennyiben szeretne, akár több munkával is.

Milyen fotókat kell beküldeni a Műszempilla hosszabbítás online 3-5 D kategóriába?

Mi a legfontosabb? Közeli felvételek, kellő megvilágításban és természetesen éles részletes munkafotó legyen.
  1. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  2. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  3. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  4. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  5. Egyik oldalról közeli felvétel, áttekinthető legyen a szemhéjtól való távolság, frame vonal és a ragasztási felület. ( Javasolt az orr és száj vonalából fotózni kifelé a fül irányába.
  6. Izolált tincs fotó szemalátét fölött fotózva.

Meddig és hova kell küldeni a képeket- Műszempilla hosszabbítás online 3-5 D

info@lashagora.hu email címre, a képeket mellékletben, beküldési határidő: 2022. 10. 25.

Eredményhirdetés élőben: 2022. 10. 30. este 21:00. Minden résztvevőnk oklevelet kap, továbbá a győztesek és külön díjazottak pedig szponzorainknak köszönhetően csodaszép, értékes és hasznos ajándékcsomagokat kapnak az oklevélen felül és természetesen egy csodaszép serleget! :)

Szempilla lifting/ szemöldök laminálás online verseny

15000 Ft20000 Ft Bruttó

Szempilla lifting/ szemöldök laminálás online verseny

Fontos Információk!

  • Kizárólag név és logo mentes fotókat fogadunk el.
  • Fotókidolgozás- retusálás nem megengedett.
  • Márkajelzés, információ juttatás bármely zsűritag részére azonnali kizárással jár.
  • Minőségi, éles fotókat fogadunk csak el, ellenkező esetben emailben jelentkezünk, amely után lehetőséged van új képek beküldésére. Ha ez nem történik meg, akkor a meglévőket töltjük fel a zsűri tagoknak. Nekik azonban jogukban áll elállni az értékeléstől.
  • A részvétel kizárólag olyan munka beküldésével lehetséges, amely még nem jelent meg sehol és nem vettél vele részt más versenyen. Kivétel, ha a két verseny egyidőben zajlik. Ellenkező esetben kizárással jár.
  • Minden résztvevő annyi kategóriában vehet részt amennyiben szeretne, akár több munkával is.

Milyen fotókat kell beküldeni?

Mi a legfontosabb? Közeli felvételek, kellő megvilágításban és természetesen éles részletes munkafotó legyen.
  1. Előtte fotó szemből
  2. Munkafolyamat fotók: felfésült szempillák a szilikon padon
  3. Munkafolyamat fotók: lotion 2 a szempillákon
  4. Utána fotó szemből
  5. Utána fotó közeli- választott
Szemöldök laminálásnál természetesen a felfésült vagy ragasztott szemöldököt kell fotózni, szilikonpad nélkül.

Meddig és hova kell küldeni a képeket- Szempilla lifting/ szemöldök laminálás online verseny

info@lashagora.hu email címre, a képeket mellékletben, beküldési határidő: 2022. 10. 25.

Eredményhirdetés élőben: 2022. 10. 30. este 21:00. Minden résztvevőnk oklevelet kap, továbbá a győztesek és külön díjazottak pedig szponzorainknak köszönhetően csodaszép, értékes és hasznos ajándékcsomagokat kapnak az oklevélen felül és természetesen egy csodaszép serleget! :)

Színes szalonmunka online verseny

15000 Ft Bruttó

Színes szalonmunka online verseny

Nevezési szintek - élő verseny

Master

Maximum 2 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva.

Professional

Maximum 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Vagy ha már master szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el.

Expert

Több mint 5 éves szakmai tapasztalat. Az első volume oklevéltől számítva. Ha már professional szinten ebben a kategóriában 1. helyezést értél el, továbbá abban az esetben, ha szakoktató vagy. Csak élő versenyek eredményeit vesszük figyelembe.

Fontos Információk!

A teljes szett minimum 25%-a színes műszempilla kell hogy legyen. Nem elegendő barna szempilla a színes szalonmunka versenyszámhoz. Az alap színek ebben az esetben a fekete és a barna összes árnyalata. Tehát tényleges színeket kell választani az alap színek díszítéséhez!
  • Kizárólag név és logo mentes fotókat fogadunk el.
  • Fotókidolgozás- retusálás nem megengedett.
  • Márkajelzés, információ juttatás bármely zsűritag részére azonnali kizárással jár.
  • Minőségi, éles fotókat fogadunk csak el, ellenkező esetben emailben jelentkezünk, amely után lehetőséged van új képek beküldésére. Ha ez nem történik meg, akkor a meglévőket töltjük fel a zsűri tagoknak. Nekik azonban jogukban áll elállni az értékeléstől.
  • A részvétel kizárólag olyan munka beküldésével lehetséges, amely még nem jelent meg sehol és nem vettél vele részt más versenyen. Kivétel, ha a két verseny egyidőben zajlik. Ellenkező esetben kizárással jár.
  • Maximum beküldhető fotó és video mennyiség a megadott paraméterek alapján: 7. Minimum darabszám: 5.
  • Mellékletben vagy a beküldött képen szerepelnie kell a használt vastagságnak és ívnek.
  • Minden résztvevő annyi kategóriában vehet részt amennyiben szeretne, akár több munkával is.

Milyen fotókat kell beküldeni a Színes szalonmunka online versenyre?

Mi a legfontosabb? Közeli felvételek, kellő megvilágításban és természetesen éles részletes munkafotó legyen.
  1. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  2. Előtte fotó, (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  3. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - csukott szemmel- teljesen szemből
  4. Elkészített szempilla szettről (max 30cm távolságból)- arc fotó - nyitott szemmel- teljesen szemből
  5. Egyik oldalról közeli felvétel, áttekinthető legyen a szemhéjtól való távolság, frame vonal és a ragasztási felület. ( Javasolt az orr és száj vonalából fotózni kifelé a fül irányába.
  6. Izolált tincs fotó szemalátét fölött fotózva.

Meddig és hova kell küldeni a képeket- Színes szalonmunka online verseny